20 éves az Erasmus program


Szervusztok,
Tudtátok, hogy az erasmus programot 1987 áprilisiban hirdették meg először az EGK tagállamainak egyetemi hallgatói számára? Már 20 éve, hogy elindult, s azóta 1,3 millió egyetemista tanult külföldi fogadóintézményben!
Szóval épp egy évfordulón utaztam ki Belgiumba, s itt nagyon komolyan veszik a dolgot. Romano Prodit szokták idézni annak kapcsán, mennyire fontos eredmény az erasmus program elindítása. Ő egyszer úgy nyilatkozott, hogy szerinte az EU eddigi két legnagyobb eredménye az erasmus program és az euro. S ami az európai identitás kialakítását illeti, szerintem tényleg ez a két legkézzelfoghatóbb dolog.
Nekem lesz idén alkalmam alaposan tanulmányozni ezt a programot: egy héttel ezelőtt a liege-i egyetem Campusát jártuk körbe egy busszal (Erasbus-szal:) és hirdettük a belga egyetemistáknak, miért éri meg részt venni, s milyen új programok indulnak. E három nap alatt volt időm tanulmányozni a Belgiumból külföldre utazó egyetemisták dossziéit, a program céljait, és persze több tucatnyi belga hallgatónak beszéltem lyukat a gyomrába, hogy ezért meg azért, és így meg úgy érdemes részt venni...
Április 23-án pedig meghívtak Brüsszelbe, az Európa parkba (ez egy olyan meglehetősen giccses park, Európa leghíresebb épületeinek kicsinyített másaival) ahol több száz Belgiumban tanuló erasmusossal ünnepelünk majd.
Kész V.I.P. vendég vagyok itt. Újra és újra aláhúzzák, mennyire fontosak az erasmus diákok... lassan kezdem elhinni, hogy tényleg az vagyok.
Üdv,
Dani

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home